Eb
Kuvasz
Komondor
Pásztorebek
A magyarok is hatalmas állatállománnyal vonultak be a Kárpát-medencébe, amelyet nagytestű pásztorkutyák kísértek. Ezeket a hatalmas fehér ebeket az állatok őrzésére használták a farkasokkal és rablókkal szemben. A jószágot kísérték kinn a legelőn, télen-nyáron. Kistestű terelőkutyákat nem tartottak, az állatokat lovon hajtották. (A mai belső-ázsiai nomádok sem használnak juhászkutyákat.)
Csontleletek: A 10-12. század lelőhelyekről gyakran kerültek elő kutyacsontok (pl.:Felgyő, Keszthely, Eperjes) A 9-10. századból Fenékpusztáról koponya és csontváz: kuvaszhoz hasonló kutya. A 15-16. századból Túrkevéről koponya: komondorszerű kutya.
Írott források: első írásos említés: 1560. „kuvasz”, 1544. „komondor” név, 1765. „puli” név
Ábrázolások: -
Mai fajták:
Kuvasz: a magyarokkal érkezett pásztorkutyák már pontosan úgy nézhettek ki, mint a még ma is meglévő kuvaszok. Nevének jelentése (törökül) „kuv-bas”=”fakó-fejű”. Rokonfajtái: nagytestű fehér színű vagy fehér alapon foltos kutyafajták, amelyek megtalálhatók Nyugat-Európától Közép-Ázsiáig: pireneusi (Spanyolo., Franciao.), maremann (Olaszo.) (pont mint a szürke marha!), karsti (Szlovénia), tornjak (Bosznia), sarpalanaiai (Szerbia), karakachan (Bulgária), csuvacs (Szlovákia), tátrai (Lengyelo.), gyimesi (Erdély), kárpáti (Románia), akbas /„fehérfejű”/ és karabas /„feketefejű”/(Töröko.), kengal (Töröko. kurdok), kaukázusi (Grúzia, Örményo., Azerbajdzsán), közép-ázsiai (Türkmenisztán)
Komondor: a kunok pásztorkutyái olyanok lehettek, mint a mai komondor (csak kissé loncsosabbak és büdösebbek, valószínűleg be sem engedték volna egy mai kutyakiállításra). Nevének jelentése (törökül): „kumán-dur”=”kunokhoz tartozó”. Van egy szólás is, ami ráillik: „Sétál, mint kunok ebe a homokon.” (kevély). Rokonfajtái: nagy testű, hosszú, fehér színű, nemezes szőrű kutyafajták: bergmanói (Olaszo.), mioritic (Románia), dél-orosz (Oroszo.), kirgiz (Kirgizistan, az FCI. által el nem ismert fajta)
Puli: valószínűleg a 17-18. században, nyugatról, a merinói juhval együtt érkezett uszkár („pudli”) jellegű kutyáktól származhat. (Legjellemzőbb ismérve, hosszú nemezes szőre sajnos régészetileg nem mutatható ki.)
Pumi: 17-18. században, nyugatról származó terrier jellegű kutyákból alakult ki.
Mudi: 17-18. században, nyugatról behozott spicc jellegű kutyákból tenyészették ki.
Magyar agár: sárga-cirmos színű egyed
Erdélyi kopó
Vadászebek
A magyarok a sztyeppéről magukkal hozták agaraikat, kopóikat. Kutyáikat annyira kedvelték, hogy az elhunyttal együtt gyakran hűséges kutyáját is eltemették. A vadászat az egész középkor folyamán kedvelt szórakozás, megmérettetés volt. A Kárpát-medence bővelkedett vadban: abban az időben még gyakori volt a hiúz, a farkas, a medve és megtalálható volt a bölény is. A különböző vadfajok vadászatára különböző kutyafajtákat használtak.
Csontleletek: A 10-12. század lelőhelyekről gyakran kerültek elő kutyacsontok (pl.:Felgyő, Keszthely, Eperjes.) A 9-10. századból Zalavárról koponya: agár jellegű kutya.
IX-X. századi agár koponyája Zalavárról
Írott források: Első írásos említésük: 1193. „Agárd” helységnév, 1237. „kopó” név. 14. század: „vizsla” név
Ábrázolások: 1353. Képes Krónika „Hunor és Magor találkozása a csodaszarvassal”” című miniatúrája: különböző színű, nagyságú és fülállású kopókat ábrázol.
„Hunor és Magor találkozása a csodaszarvassal”, Képes Krónika, 1353.
Mai fajták:
Magyar agár: a magyarok középkori agarai úgy nézhettek ki, mint a mai sárga cirmos magyar agár. A fajtát a 16-17. században arab agarak, a 19. században angol agarak hatása érte. (Az mondják a legjobb agarak a cigányok kezén maradtak fenn, mert ők mindig eredeti feladatára, /orv/vadászatra használták őket.). Rokonfajták: arab agár, tuareg agár, perzsa agár, afgán agár, angol agár, skót szarvasagár, spanyol agár, kis olasz agár, lengyel agár, hosszúszőrű orosz agár, rövidszőrű orosz agár (hortaya borzaya) (az FCI. által el nem ismert fajta), kirgiz agár (az FCI. által el nem ismert fajta)
A magyarokkal érkező kopók a későbbi évszázadokban nyugati kopókkal keveredtek. Az így kialakult középkori fajta a pannon kopó. Ennek leszármazottja az erdélyi kopó.
Erdélyi kopó: a középkori pannon kopó („kapó” kutya) olyan jellegű lehet, mint a mai erdélyi kopó. (Az 1947-ben a kiirtására hozott román rendelet ellenére megmentett fajta a korábban létezett több erdélyi kopóváltozat közül csak az egyik.). Rokon fajtái: osztrák kopó , szlovák kopó, lengyel kopó, jugoszláv kopó, német kopófajták
A pannon kopó leszármazottja a magyar vizsla is. A pannon kopó, sárga török vadászkutyákkal való keresztezéséből származott a sárga fürjész vizsla. A fajtát a 19. században angol és német vizslák hatása érte.
Magyar vizsla: a sárga fürjész vizsla („vizsgáló” kutya), már a mai magyar vizslára hasonlíthatott.
(Drótszőrű változatát az 1940-es években alakították ki, a drótszőrű német vizslával való keresztezéssel.)
Macska
Európai rövidszőrű macska: cirmos színű egyed
Az európai sztyeppén a magyarok termesztettek gabonanövényeket, de a növénytermesztésnek nem volt meghatározó jelentősége. A Kárpát-medencében a gabonatermesztés (búza, rozs, zab, köles, árpa) jelentőssé vált. A termény rágcsálók elleni védelmére macskát tartottak a szállásokon.
Csontleletek: A római kortól fellelhetők csontmaradványi, ritkán a 10-12. századi települések (pl.: Felgyő) csontleletei közt is megtalálhatók.
Írott források: -
Ábrázolások: -
Mai fajták: a középkori macskák pont olyanok lehettek, mint a mai cirmos macskák, amelyek az európai rövidszőrű fajtába tartoznak (ezen belül külön fajtát, mint ahogy más országokban, Magyarországon sem különíthetünk el)
Ezen cikk legfontosabb célja, hogy felkeltse az érdeklődést az ősi magyar háziállatok iránt. Ezek az állatok a múltban a magyarság életének meghatározó részei voltak. Ma országunk jelképei, nemzeti kincseink, élő örökségünk.
Buzdítok hát mindenkit, hogy aki kutyát akar társául fogadni, válassza a magyar agarat vagy az erdélyi kopót! Aki biztonságban szeretné tudni birtokát, vegyen maga mellé kuvaszt vagy komondort! Aki télen-nyáron kinn a szabad ég alatt lova hátán szeretné eltölteni szabadidejét, válasszon hucult! Akinek pedig nagy legelői vannak istálló híján, tartson magyar szürkét, bivalyt vagy rackát, kecskét!
De ha ezt nem teheti meg, akkor is látogatasson el valamelyik nemzeti parkunkba és nézze meg ezeket a gyönyörű állatokat!
Ezen cikk célja továbbá, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy a középkori magyarság korhű megjelenítése, életmódjának hiteles bemutatása csak a velük együtt élő, életmódjukhoz szorosan kapcsolódó háziállataikkal együtt lehetséges. Ezen állatfajták ismerete nélkül, nemcsak hamis képet kapunk a múltról, de annak megértése sem lehetséges.
Egy középkori magyar lovas vitézt megjeleníteni például egy mai modern sportlovon nemcsak nem hiteles, de valójában lehetetlen is, hiszen a fajta külső és belső tulajdonságai nagyban különbözik az ősi középkori fajtától. Így egyszerűen nem érthető meg, hogy hogyan is voltak képesek a régi lovasíjászok olyan ügyes csapatmozdulatokra vagy olyan óriási menetteljesítményre.
Flesch Márton
Források:
Bökönyi Sándor 1974. Akadémiai kiadó: History of domestic mammals in Central and Eastern Europe
Matolcsi János 1982. Gondolat kiadó: Állattartás őseink korában
Mihók Sándor 2004. Póni és kislótenyésztők országos egyesülete: A hucul ló.
Paládi-Kovács Attila szerk. 2002. Akadémiai Kiadó: Magyar Néprajz
|